Ajánlott Nyelviskoláink

 

Bath - ideális helyszín külföldi angol nyelvtanfolyamhoz / Angol nyelvtanulás Angliában  

Angol nyelvtanulás Anglia, nyelvtanfolyam Bath, angol nyelvi tábor gyerekeknek, intenzív angol nyelvtanfolyam külföldön"Dél-angliai körutam során Bath fürdővárosát is útba ejtettem. Már az első 10 perc után lehetetlen volt nem észrevenni, hogy gyakorlatilag minden épület homokszínű, vagy ahogy mások nevezik, aranyszínű. Érdekes módon nem zavaró, inkább felettébb érdekes és megnyugtató volt a város egységessége - legalábbis ebből a szempontból. A város másik különlegessége, hogy itt található Anglia egyetlen természetes meleg vizű forrása. Sétám során több fürdőt is érintettem, és az egyikbe be is merészkedtem - bár csak az előterébe - és onnan kukkantottam be a tényeleges fürdőrészbe. Mindenütt nagy molinókon lehetett olvasni a fürdő különlegességét, és az érdeklődő részletesen tájékozódhatott a gyógyvízről. Angol nyelvtanulás Anglia, nyelvtanfolyam Bath, angol nyelvi tábor gyerekeknek, intenzív angol nyelvtanfolyam külföldönPersze a Royal Crescent mellett sem sétálhattam el csak úgy. Nem is tudtam volna, hiszen ez a kb. 30 lakóházból álló épületegyüttes hatalmas félkörben helyezkedik el, és rengetegen fényképezkedtek előtte. Állítólag ez Anglia legszebb utcája, de szerintem csak az alakja és az elhelyezkedése miatt kapta meg ezt a jelzőt. Nekem sokkal jobban tetszett a vele szemben lévő Victoria park, gyönyörű, kis szigeteket alkotó virágágyásaival, ősfáival, no és persze a sok-sok mókussal."   Kollégánk útibeszámolója

 

Bath

Az Avon folyó partján fekszik, Londontól 166 km-re, a rómaiak alapította település. A meleg vízforrásokat, melyeket a hagyomány szerint Bladud brit király tárt fel 863-ban, a rómaiak csaknem 400 éven keresztül élvezték. Időszámításunk előtt 54 körül már remek fürdőket és díszes templomokat építettek a városnak, melyet akkor Aquae Sulisnak neveztek. A római fürdők maradványai a városközpontban megtekinthetők. A város a római fürdők közepén feltörő gyógyvíznek és a sok gyönyörű György-kori épületek sokaságának is köszönheti hírnevét. Amikor a 18. században ismét híres fürdővé vált a város, két kiváló építész, idősebb és ifjabb John Wood tervezte meg a nagyszerű Paladió-stílusú épületek sokaságát. A Royal Crescent, Anglia legszebbnek tartott utcáját szegélyező 30 lakóház az ifjabb John Wood remekbe szabott alkotása, amely 1767 és 1774 között készült. Az épületekből Bath legnagyobb szabad területe a Royal Victoria Park-ra nyílik csodálatos kilátás.

Angol nyelvtanulás külföldön, Anglia, intenzív angol nyelvtanfolyam felnőtteknek külföldön tengerpart, nyaralás és nyelvtanulás Anglia, angol nyelvtáborA római fürdő mögött van a 16. századi késő gótikus stílusban épített apátság, amelynek nyugati frontja Jákob létráját örökíti meg a föld és menny között fel- és leszálló angyalokkal. Kövezett udvarán utcai zenészek szoktak játszani. Az Avon folyót átívelő Pulteney Bridge (Pulteney- híd) Robert Adam alkotása, a belvárost köti össze a gyönyörű Great Pulteney utcával. Keleti végénél ritka, Viktória-kori postaláda áll. A hidat kis házakkal, üzletekkel szegélyezték.Bath érdekessége még az Amerikai Múzeum, amely az első, Amerikát bemutató múzeum Britanniában. Az 1820-as években épült udvarház szobáit különböző stílusban rendezték be, az első telepesek kezdetleges hajlékától a 19. század házaiig. Külön részt szenteltek az amerikai őslakók művészetének.

Bath - időutazás Jane Austennel. Bath parkjaiban és mézszínű épületeinek az árnyékában sétálgatva könnyű elképzelni a 18-19. századi hosszú ruhás, kalapos hölgyeket, akik kart karba öltve sietnek a varrónőhöz, hogy az esti bálba már selyembe, muszlinba burkolva érkezhessenek. A belváros képe nem sokat változott azóta, a mai is látható épületek többsége a 18. századi fejlesztéseknek köszönhető. Akkoriban lett a város a társasági élet központja, kedvelt pihenőhelye a királyi családnak és az arisztokráciának.

Régi és új fürdők - Népszerűségének eredetét Bath a nevében hordozza. Nagy-Britannia itt fakadó, egyedüli meleg vizű forrását még a rómaiak fedezték fel, és kezdtek ide járni pihenni, isteneikhez imádkozni. A fürdőt az évezredek során többször újjá kellett építeni, de a mai napig folyamatosan kerülnek elő értékes római kori emlékek. a belváros közepén emelkedő régi fürdő ma már múzeum: a gőzölgő, zöld vizű medencét, a monumentális oszlopokat és a zegzugos csarnokrendszert látni olyan fanasztikus élmény, hogy ha csak egyetlen látnivalóra váltunk belépőt Bath-ban, akkor feltétlen ez legyen az.